koncepció:
A kiállítás kiindulópontja egy szobor. Egy drótból horgolt nõi akt. Ez a mû az alkotó szándékától függetlenül emlék-eztet a háromdimenziós tereket leképzõ számítógépes programok drótváz figuráira. Ezért a kiállítás rendezõi a mû eltérítése mellett döntöttek. Olyan mûvekkel társították a kiállítótérben, amelyek azt a benyomást erõsítették, hogy az akt a virtuális térbõl tért vissza a mi valóságunkba.
Mindkét társított mû olyan videó munka, mely technikailag és tematikailag egyaránt kiber tér 3D figuráihoz kötõdik.
Bár mindkét videó a képzõmûvészeti fõiskola festõ tan-székén jött létre az utóbbi években, teljesen eltérõ szem-léletmódot tükröznek. A valóság hülyesége hideg és barokkosan gazdag, tisztán számítógéppel alkotott látványvilággal mutatja be - többek között - egy virtuális világbeli csecsemõ megfoganását és megszületését. Az otthontól az iskoláig ezzel szemben puritán eszközökkel, banális jelenetekben meséli el egy számítógépes programból kiugró 3D lány történetét, aki a valós világ tereiben (lakás, utca, mûterem) hús-vér emberekkel mutatkozik együtt.
A megnyitón az elsötétített kiállítótérben menõ videókon kívül a drót szobor, csak egy irányból kapott fényt, így árnyékrajzolata élesen jelent meg a falon 3D-s kompjúter-grafika érzetét keltve.
Késõbb, a nyitvatartás alatt a kiállítást csak a kiállítóterem kulcsához mellékelt zseblámpa fényével lehetett megtekinteni. Bár - technikai okokból - a videókból csak kinyomtatott állóképeket lehetett látni, a zseblámpa pásztázó fényétõl a szobor mozgó árnyékával a falon - kettõs értelemben is - virtuális 3D animációt hozott létre.

kontextus: